Erzsébet tábor – Zánkán

Erzsébet tábor – Zánka, 2015. augusztus 23-28.

Kis csapatunk nagy izgalommal indult augusztus 23-án reggel Zánkára.

Négy és fél óra utazás után érkeztünk a táborba. Hamar elfoglaltuk szállásunkat, ami a szépen felújított téli házak egyikében volt. (a házakat Lázár Ervin meseszereplőiről nevezték el, mi a Ló Szerafinról elnevezettben laktunk.)

Ebéd után egy kis pihenő következett, majd sétára indultunk.

A tábor ünnepélyes megnyitására este került sor. Zászlófelvonás és a Himnusz eléneklése után elmondták, hogy 1600 diák táborozik együtt ebben az időszakban. Sokan közülük Erdélyből, a Felvidékből és a Vajdaságból érkeztek. Fergeteges disco zárta az első napot.

A hét folyamán lehetőségünk adódott érdekes és izgalmas programokban részt venni. Nem unatkozott senki sem.

A napot reggeli tornával kezdtük. Napközben volt strandolás, tábori olimpia, zumba, akadályverseny, Ki mit tud?, sétahajózás, sportolási lehetőség. Esténként disco, koncertek, táncház színesítették a nyaralást.

Hétfőn, sötétedés után bátorságpróbán vettünk részt, amelyet mindenki sikeresen teljesített kisebb-nagyobb ijedelmekkel.

A narancspólósok (programfelelősök) kedvesek, lelkesek és segítőkészek  voltak.

A táborozás vége felé többünkben megfogalmazódott, hogy jövőre is szívesen üdülnénk itt.

Köszönettel tartozunk a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítványnak, amiért lehetővé tette számunkra ezt a csodás balatoni hetet, és nem utolsó sorban dr. Fekete Zoltán polgármester úrnak, aki térítés nélkül rendelkezésünkre bocsátotta az önkormányzat autóbuszát.

Gáspárné Molnár Márta, Gálné Fekete Eszter, Korpáné Zábrátszky Zsuzsa