Veni Sancte a mezőkövesdi Szent István Katolikus Általános Iskolában

Szeptember 9-én vasárnap délután 4 órakor tartotta iskolánk az évnyitó (Veni Sancte) szentmisét a Jézus Szíve templomban. A Szentlelket hívtuk közösségünkre, hogy töltsön el bennünket, segítsen egész tanévben mindannyiunkat: a gyermekeket a tanulásban, a pedagógusokat és a szülőket a hivatásukban, a gyermekek oktatásában, nevelésében.

Vízi János atya prédikációjában feltette a kérdést: Ki szeretne a jövőbe látni? Egy Szent-Györgyi Alberttől vett idézettel folytatta, miszerint „Olyan lesz a jövő, mint amilyen a ma iskolája.”. A továbbiakban kifejtette, hogy sokat befolyásolhat a tárgyi, anyagi feltételek megléte, a törvényi szabályozás milyensége, de nem ez a döntő. Mi alakítjuk, az iskola dolgozói, diákok, szülők közösen az iskola jelenét, és ezáltal a saját, a város, az ország és a világ jövőjét. Észre kell vennünk, hogy egy közös célért dolgozunk. Ebben kell segítenünk, támogatnunk egymást. Megemlítette, hogy miközben tanulunk, Istenből ismerünk meg egyre többet. Isten minden tantárgyban valamit meg akar mutatni magából.

Ezután rátért a vasárnapi evangéliumra, amiben egy süketnémáról hallhattunk. A történet tanúságaként emlékeztetett, hogy ha nekünk nincs is problémánk a hallásunkkal és a beszédünkkel, de ott van a lelki süketség és a lelki némaság veszélye. Lelki értelemben süketnek azt nevezhetjük, aki nem hallja meg Isten szavát, s néma az, aki nem vallja meg szájával, s életével a hitét.

Úgy kell tudnunk tanítani, tanulni ill. gyermeket nevelni, hogy Isten szavára, akaratára szüntelen figyeljünk, meghalljuk a nekünk címzett üzenetet. Szentbeszéde zárásaként emlékeztetett, hogy az élet iskolájában mindannyian tanítványok vagyunk, az Úr tanítványai, így éljünk is mindannyian ennek megfelelően.

Az évnyitó szentmise végeztével lelkiekben feltöltekezve, a tanévre örömteli várakozással tekintve térhettünk haza, szívünkben őrizve a Szentlélektől kapott lelki kincseket.

image_pdfimage_print

A hozzászólások le vannak tiltva.