Napközis tábor 1.a osztály és 1.b osztály

Június utolsó hetében az 1.osztályosok egy EFOP pályázat keretében megrendezésre kerülő napközis táborban vehettek részt. Hétfőn kellemes, napsütéses időben ellátogattunk a Városi Könyvtárba, ahol egy színes papírsárkányt készítettek el a kis elsősök mesteri ügyességgel. Délután aszfaltrajzversenyen mérték össze tudásukat a gyerekek, ahol munkájukért a matrica jutalom sem maradhatott el. Másnap egy bőrüléses, modern kisbusszal egésznapos kirándulásra indultunk Cserépfaluba és Bogácsra. Cserépfaluban, a Pást-Gödör rendezvénytéren jókat játszottunk, énekeltünk, táncoltunk és mókáztunk. Úgy elrepült az idő, hogy alig vettük észre, amikor megérkezett a szafaribusz, amellyel Bogácsra autókáztunk. Hatalmas élmény volt, az énekünket vitte a szél: „Katolikus iskola csudajó egy hely…” A bogácsi Tájházban és a Babamúzeumban képet kaptunk arról, hogyan éltek régen az emberek, mivel töltötték mindennapjukat, mennyire más volt az élet, mint napjainkban. A komoly ismeretek után elleptük a közeli játszóteret, és addig játszottunk, mígnem egyszercsak megérkezett a kisvonat, arra várva, hogy körbevonatozzuk és megtekintsük Bogácsnak azt a részét is, ahová gyalogszerrel nem tudtunk volna eljutni. „Nyomd a gázt!” és „Előzzük le!” – skandálták a gyerekek (még jó, hogy nem tartózkodott rendőr a közelben). A vonatozást megszakítottuk a Kilátó megmászásával, ahonnan gyönyörű panoráma nyílt a közeli Bükk hegységre, és rácsodálkozhattunk, milyen meseszép is ez a környék, ahol élünk. A kisvonatos túránk a „meglepetés helyszínén”, a fagyizónál ért véget, ahol mindenki kedvére választhatott egy hűsítő gombóc fagyit a változatos kínálatból. A nyári melegben kellemesen elfáradva, ámde sok-sok fantasztikus élménnyel feltöltődve érkeztünk vissza iskolánkba. Szerdán ellátogattunk a Matyó Múzeumba, ahol megfigyelhettük a matyó ház helyiségeit, berendezési tárgyait, betekintést nyerhettünk a matyó emberek életébe, megismerhettük szokásaikat, népviseletüket. A gyönyörű hímzésmintáktól fellelkesedve délután mindenki készített egy saját tervezésű, matyó mintás nyakéket zsugorfólia felhasználásával. Másnap a Gépmúzeum varázsolta el a gyerekeket a régi idők gépeinek bemutatásával. Lányokat-fiúkat egyaránt hatalmába kerítette a lelkesedés, hogy itt mindent lehet: megfogni, felnyitni, tekerni, csavarni, felmászni, ráülni, forgatni, kormányozni… Ráadásként egy több mint százéves gépet is beizzítottak a kedvünkért! Délután meglepetés ajándékot, gyöngyből fűzött karkötőt vagy nyakláncot készítettek a gyerekek szeretteiknek.

Gyorsan elrepült a négy nap, nagyszerű érzés volt iskolába járni könyvek, tanulás nélkül, örültünk a változatos programoknak, köszönjük a lehetőséget!

2019. június 24-27.

Gáspárné Molnár Márta, Juhász Anna Pálma (egyetemi hallgató), Juhászné Derekas Judit, Kissné Molnár Margit, Tóthné Csirmaz Márta