VII. Mesedélután felnőtteknek

VII. Mesedélután felnőtteknek

MESE A DALIÁRÓL AVAGY A HŐS ÚTJA

Juhászné Derekas Judit tanárnő szervezésében megvalósuló mesesorozat október 17-én hetedik állomásához érkezett el a Szent István Katolikus Általános Iskolában. Ezen az aranyló, szép őszi napon az előadó, Sebestyén Katalin budai lelkésznő kedves ismerősként köszöntötte már az egybegyűlteket, akiknek ezúttal egy gilják népmesét, a Mese a Daliáról-t hozta.

Közös énekléssel indult a találkozó: az „Izzik a galagonya” sorainak ritmusára dobbant egyszerre szívünk, ráhangolódva a harcokban bővelkedő – elsősorban férfiaknak/ról szóló mese izgalmas fonalára. A gilják – ahogy Katalintól elöljáróban megtudhattuk – Szibéria egyik őslakos népe, evezős hajókkal járó, íjászkodó emberek, akik hagyományaikban hasonló motívumot mutatnak vándorló őseinkkel.

Ez a mostani népmese egy olyan fiatalemberről szólt, akit születésétől fogva megpróbáltatások értek, de legyőzte démonjait, vert helyzetből találta meg a kiutat, s vált végül saját életének főhősévé. Katalin vezetésével ezt a hős útját követtük végig állomásról állomásra – belső alámerüléssel és végső megváltással.

Mesehallgatás előtt feladatokat is kaptunk – segítő kérdések formájában: egyfelől a történet helyszíneire, szereplőire, segítőire fókuszálva, másfelől a saját magunkban megjelenő érzésekre vonatkozóan – Mi lesz számunkra a kulcsmondat a történetben? Hol érint meg igazán a mese? Hol lépünk be a cselekményekbe? Azért fontos, hogy őszintén meghalljuk saját válaszainkat, mert ezek mutatják meg jelen élethelyzeteinkre vonatkozó állapotunkat – s ezzel a rálátással indulhatunk tovább azon az úton, mely saját történetünk tovább írásához vezet el majd.

Az életkezdés szimbolikus képeivel kezdődik a történet: a Fekete-tenger középső szigetén álló kétágú vörösfenyő napkeleti ágához kötött bölcsőben ring az árva gyermek, akit kilenc hattyú, kilenc daru (lélekmadár) táplál, etet. Addig lóg az újszülött ég és föld között – míg egy nap szűk lesz már a bölcső s végül föntről a földre zuhan, ahol a kinti világban kell már önmagának boldogulnia.

Egyszer, amikor már járni is megtanult, csónak érte a partot. A benne ülő férfi (akinek nem lehetett saját gyermeke) így kiáltott: „Te leszel az én boldogságom!” – s azzal csónakba ültette, hazavitte feleségének a gyermeket, aki ebben a gondoskodó közegben aztán szépen cseperedhetett. Apja megtanította az életüket szolgáló íj használatára – ezáltal sajátította el az 1. ÖSSZPONTOSÍTÁS létfontosságú készségét; megtanulva, hogy kellő 2. FIGYELEM és FEGYELEM mellett, a jó 3. CÉLT ELKÉPZELVE és TARTVA és soha el nem engedve – 4. ÉRHET nyila/élete is csak CÉLBA végleg.

Apja egy napon így szólt anyjához -„Indulok, hogy megvívjak az ördöggel, aki régen megölte a szüleimet. Ha eltelik az esztendő, és nem jövök, ne várj – meghaltam.” Letelt az esztendő, de az apa nem tért vissza, így a fiú elhatározta elmegy és ő is megvív az ördöggel. A család két generációja már belehalt az átokba, de az út, az irány kijelölve, a muníciókat megkapta, így már neki sincs többé maradása. Mit kell legyőzni? Merre kell indulni? Az apja kijárt útján, nyomán indul el a fia is – „Neki megy, még ha belehal is!” Megadva az esélyt a családi trauma átírására. Az élet nehézségeire adott lehetséges legjobb válasz, a jelenben való felelősségvállalás – amihez csupán egy döntés is elegendő.

MI AZ ÉRTÉK? MI AZ ÉLET? MI A HALÁL? MI AZ ÁLDÁS? MI AZ ÁTOK? – itt bizony nem kicsi a tét, világunkat formálja, ha ezeket tisztán felismerjük, világosan látjuk, s alku nélkül elköteleződünk az igaz mellett. Katalin szerint fontos tanítása ez a mesének: életutunkon nekünk is arra kell törekednünk, hogy tabuk nélkül, kendőzetlenül nevén nevezzük dolgainkat, démonjainkat, mert pusztán ezzel az igaz kimondásával is sokat tehetünk magunkért, az adott ügyért, az utánunk jövő nemzedék sorsának majdani alakulásáért.

„Aki harcol, veszíthet, aki nem harcol máris veszített.” /Bertolt Brecht

Anyja tehát fájó szívvel ugyan, de útjára engedte fiát is. Sokáig ment, mígnem egy vörösfenyőhöz ért – épp, mint élete kezdetén, visszatérve sebzettségének gyökeréhez. Ott egy óvatlan pillanatban az ördög csapdájába, vashálójába került, aki hazavitte három fiának, hogy jó zsíros falat váljék másnap belőle, nagy ellenségük, a dalia fiából. Reményvesztett fogságában ősei oltalmazójához, a vaspatkányhoz fohászkodott segítségért. Kérésére az a föld alól előbújt, szétrágta a vashálót, így a legény kiszabadulhatott a bénító béklyóból.

Eztán a páncélkesztyűt felöltve harcra szólította az ördögöt, aki nem bírta sokáig és arra kérlelte a legényt, hagyják abba a küzdelmet. A fiú nem engedett, mivel tiszta célja volt, kitartott és erősebbnek bizonyult, így az öreg ördögnek befellegzett. Ekkor a kétfejű fia jött, hogy megverekedjen a fiúval, ám kis idő után ez is életéért könyörgött. A háromfejűn volt a sor, aki erő híján pihenőért esdekelt, de a fiú nem ismert könyörületet, mert tudta, ha az ördög életben marad minden elvész, így gurult ennek is mind a három feje. Kitűzött céljaink felé megannyi kísértés, kiskapu téríthet el csapdaként. Ezek a próbatételek az egyértelmű egyenes utak járására nevelnek.

A harcban azonban ekkor már jócskán megfáradt a fiú, aki a fának dőlve asszonyi hangra lett figyelmes: daru hátán édesanyját látta meg, aki csomagot hozott sebeire -gyógyító jávorszarvaszsírral kente meg kezét, lábát, a maradékot megette így ereje lassacskán újra visszatérhetett.

Végül a hatfejű ördögfióka következett, aki harc helyett lánytestvérét ajánlotta fel feleségnek, de a fiú nem ment bele az alkuba, hisz a lány ugyanúgy ördög, mint fivérei, emberhússal él. (Láthatjuk, itt sincs köztes kategória, csak egyenesség van: valami vagy fekete, vagy fehér; vagy igen, vagy nem.)  Folytatták a viadalt s csakhamar három fej hullt alá. Ekkor az ördög azt ajánlotta, hogy szolgája lesz a legénynek, ha abbahagyják, de a fiú nem könyörült, lesújtotta összes fejét. Az ördög holtan rogyott össze – a fiú a fának támaszkodott és végre fellélegezhetett: „Most már életben maradok. Az erdei szellem segített rajtam, így legyőzhettem az ördögöket.”   

Ez tehát a hős útja, amin mi is járunk. Ahol felszabadulhatunk régóta sújtó rossz átok alól, ahol hozhatunk új döntéseket, ahol átírhatjuk sorsunkat, már más utakat örökítve utódainknak. Ahol harcaink közepette kérhetjük az erdei szellem segítségét, hogy legyőzhessük legpusztítóbb ördögeinket is. Ahol a leglesújtóbb vert helyzetből állhatunk újra talpra s teremthetjük életünket új alapokra – mert meglátjuk, hogy van bennünk erő, s a sebzettségek helyén gyógyulás és új élet fakadhat.

Köszönjük Katalinnak ezt a mesét, az útmutató bölcs tanításokat, Juditnak a szervezést és a lélekemelő, tartalmas délutánt! Várjuk a folytatást! 😉

image_pdfimage_print

A hozzászólások le vannak tiltva.