EFOP-1.3.5-16 pályázat

TÁRSADALMI SZEREPVÁLLALÁS ERŐSÍTÉSE
A KÖZÖSSÉGEK FEJLESZTÉSÉVEL

Kedvezményezett: Szent István Katolikus Általános Iskola
Projekt címe: Társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével a Szent István Katolikus Általános Iskolában
Támogatás összege: 25,00 millió forint
Támogatás intenzitása: 100%
A projekt fizikai zárása: 2020.01.02
Projekt azonosító száma: EFOP-1.3.5-16-2016-00548

PROJEKT BEMUTATÁSA

Magyarország Kormánya felhívást intézett az egyházi és civil szervezetek számára, új kisközösségek létrehozásának, fejlesztésének elősegítése a helyi igények felszínre kerülése érdekében, továbbá a meglévő közösségek megerősítésének megvalósítása érdekében. A Kormány a Partnerségi Megállapodásban célul tűzte ki a társadalmi együttműködés előmozdítását és a szegénység, valamint a hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelmet. Jelen pályázati konstrukció elsősorban a fiatalok, a családok és fizikailag-szellemileg friss idősek, nyugdíjasok kisközösségi kereteken belül szerveződő társadalmi, gazdasági aktivizálásával, közéleti szerepvállalásuk erősítésével, karitatív, önkéntes alapon végzett tevékenységeivel, a generációk közötti együttműködéssel segíti elő a területi és társadalmi kiegyenlítődést.

A projekt helyi igényekre reagál. A társadalmi szervezetek tevékenységükkel hozzájárulnak a település élhetőségének javulásához. Olyan feladatokat vállalnak fel, amelyek megkönnyítik a hátrányos helyzetű csoportok, személyek, családok életét, helyi társadalomba illeszkedését, csökkentik a településről való elvándorlás mértékét. A pályázat keretén belül toborzás, önképzés, érzékenyítő tréning, önkéntes menedzsment képzés, esélyegyenlőségi képzés, generációk közötti együttműködés: érzékenyítő program, önkéntes tevékenység: szívességbank készítése, településszépítő közösségi nap, hagyományőrző nap, közösségi fórumok, katolikus találkozó, sport klub, ifjúsági táborok, szívesség csere, generációs találkozók, családi életre nevelés, ifjúsági klub, klubfoglalkozások valósulnak meg.

A most futó pályázat a települési katolikus közösséget is fejleszti, gyarapítja. A katolikus értékrendben fontos és hasznos az önkéntes munka, a karitatív szemlélet. A keresztény életmódnak fontos eleme mások elismerése, megbecsülése, és egymás segítése. A projekt programjai népszerűsítik és ösztönzik a településen a katolikus szellemiségű közösségek alakulását, amely a helyi vallási, szellemi és kulturális értékek megőrzéséhez járul hozzá hosszú távon.

A projekt eredménye a településen a civil aktivitás növekedése, a több mint 5000 találkozásnak köszönhetően a lakosság összetartozás érzésének növekedése. A projekt segíti a település élhetőségének javítását, a programok hozzájárulnak a lokálpatriotizmus és az önkéntes karitatív tevékenységek növekedéséhez, a fiatalok és családok helyben maradásához. A projekt által a családok, szomszédok, idősek, iskolában tanuló fiatalok és szüleik, valamint a katolikus intézmények közelebb kerülnek egymáshoz. Új ismeretségek, barátságok születnek, amelyekből további társadalmi szervezetek vagy éppen a helyi gazdaságot fellendítő vállalkozások alakulhatnak.

A projekt finanszírozása az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap Társfinanszírozásával, az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program keretén belül valósul meg.




Családi nap beszámolók

Egy őszi Családi Nap szivárvány színei

Míg az időjárás erős jóindulattal sem – addig a jókedv annál inkább volt felhőtlen szeptember 23.-án, szombaton a mezőkövesdi Szent István Katolikus Általános Iskolában megrendezett Családi Napon.

Kicsik és nagyok, szülők és pedagógusok, sulisok és kis tesók tölthették együtt ezt a rendhagyó szombatot, ahol vidám együttlét és kacagás jutott mindenkinek osztályrészül.

A Társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével című elnyert EFOP pályázat keretein belül került megrendezésre a színes programokat kínáló Hagyományőrző rendezvény és Családi Sportnap.

A délelőtt folyamán végig foci, kézi, kosárlabda mérkőzések zajlottak, ahol a pályára lépőket családtagok, tanárok és osztálytársak együtt buzdítottak nagy-nagy lelkesedéssel. Az alagsori termekben is nagy volt a nyüzsgés: itt népi ügyességi játékokkal ismerkedhettek a gyerekek, ahol volt célbadobás és diótörés is. A vállalkozó szelleműek a falmászást is gyakorolhatták. A legkisebbeknek az udvaron felállított ugrálóvár okozott boldog perceket. A lovak szerelmesei a Varga Lovasiskola bemutatója után nyeregbe is pattanhattak.

Az Egyszer volt Mesezenekar óriásbábokkal táncoltatta meg a kicsiket, de a felcsendülő dr Bubó, Vuk, és Mézga család rajzfilmes dallamai nosztalgikus retro-perceket okoztak a gyerekeket kísérő szülőknek is.

Ez a Családi Nap igazi örömünnep volt, ünnepe volt az együttlétnek, ünnepe egy élő közösségnek. Lehetőség volt kikapcsolódásra és kapcsolódásokra: új ismeretségek, barátságok kialakítására; a meglévők mélyítésére. S tele volt olyan közösségi élményekkel, melyekből mindenki szabadon meríthet a dolgos hétköznapokba visszatérve.

Szilvási-Zupkó Anett


2017.09.23-én tartottuk a pályázat keretében megvalósuló „Hagyományőrző napot” Nagyon izgultunk, hiszen erre a napra a meteorológiai előre jelzés rossz időt esőt mondott. Reggel mikor felkeltünk úgy is tűnt, hogy kint az udvaron nem tudjuk a programokat megtartani. A rendezvény résztvevői akik Miskolc felől jöttek jelezték, hogy út közben zuhogott az eső és biztos itt is mindjárt esni fog, de nem lett igazuk. Így minden programot megtudtunk rendezni. A gyerekek nagyon várták a sportprogramokat, az ugráló várat, a lovasbemutatót és a triálosok produkcióját. Az előbb említett programokon kívül „szabad idejükben” falat mászhattak, csocsózhattak, asztaliteniszezhettek kézműveskedhettek és kipróbálhattak különböző népi játékokat is. Nagyon tetszett a Mesezenekar koncertje, főleg az alsósoknak Finom ebéddel zárták a napot délután. Szombat ellenére alig tudtunk „megszabadulni” a gyerekektől és a szülőktől.

Nyeste István igazgató

 




Családi nap

Programajánlat

Társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével
a mezőkövesdi Szent István Katolikus Általános Iskolában
EFOP-1.3.5-16-2016-00548

Hagyományőrző Nap

Rendezvény megnevezése: Családi Sportnap – Hagyományőrző rendezvény
Időpontja: 2017.09.23.
Időtartam: 8 órától 13 óráig

Helyszíne: Szent István Katolikus Általános Iskola

Tervezett programok:

9-12-óráig játékos családi sportvetélkedők az iskola szervezésében

Óriás Csúszda/ vagy ugráló vár – folyamatosan üzemel egész délelőtt

Népi játékok – játékos családi vetélkedők 8-10 játékkal- 2 animátorral
6-8 féle népi ügyességi játék, kicsiknek nagyoknak

10.00 – 10.45-ig Egyszer volt Mesezenekar koncertje- óriás bábokkal- a népszerű rajzfilmek, mesefilmek zenéiből 40 perces koncert – interaktív játékkal: pl Vuk, Nagy Hohoho,dr Bubó
(eső esetén a koncert a tornateremben lesz megtartva!)

11.00 – 11.30-ig a miskolci Pro Trial Sportegyesület látványos bemutatója

Délelőtt folyamán a Varga Lovasiskola bemutatója

Sportversenyek

8.30-8.42: 7.a – 7.b fiú labdarúgás
8.45-8.57: 7.osztály – 8.osztály lány kézilabda
9.00-9.12: 7.a – 8.osztály fiú labdarúgás
9.15-9.27: 4.a – 4.b fiú labdarúgás
9.30-9.42: 7.b – 8.osztály fiú labdarúgás
9.45-9.57: 5.a – 5.b fiú labdarúgás
10.00-10.45: Szülői sportjáték (választható: labdarúgás, kézilabda, kosárlabda)
10.45-10.57: 5.a – 5.c fiú labdarúgás
11.00-11.30: Pro Trial Sportegyesület bemutatója
11.30-11.42: 6.a – 6.b fiú labdarúgás
11.45-11.57: 5.b – 5.c fiú labdarúgás
12.00-12.12: 6. osztály lány kézilabda
12.15-13.00:Sor- és váltóverseny (alsó tagozat)

Jó idő esetén minden program az udvari sportpályán,
míg rossz időben a tornateremben kerül megrendezésre! (kézilabda helyett kosárlabda)

Várjuk a szülők jelentkezését a szülői sportprogramokra!

 




EFOP pályázat

Örömmel tudatjuk a Kedves Szülőkkel, hogy iskolánk által 2016. márciusban beadott EFOP pályázata sikeres volt. A pályázat keretében 500 millió Ft vissza nem térítendő támogatást kapunk a tervek megvalósítására.

A mellékelt videón látható az új épületrész látványterve.




Testvériskolai kapcsolatok – 2016. szeptember

A TÁMOP 3.3.14/A-12/1 – Testvériskolai kapcsolatok kialakítása az ózdi II. János Pál Katolikus Általános Iskola és a mezőkövesdi Szent István Katolikus Általános Iskola között – című pályázat a hivatalos befejezése után is folytatódik különböző programokkal a két testvériskola között.

2016. szeptember

2016. szeptemberében az ózdi gyerekek a már bevált skype kapcsolat segítségével megmutatták a felújított iskolaépületet a mezőkövesdi gyerekeknek. Különösen a műfüves futballpálya nyerte meg a mezőkövesdi gyerekek tetszését. meg is beszélték, hogy hamarosan nagyobb létszámban meglátogatják az ózdi gyerekeket és futballmérkőzéseket bonyolítanak le.

2016. szeptember 23-án, pénteken az ózdi iskola felső tagozatos tanulói Szent Gellért napi zarándoklatra indultak Mátraverebély-Szentkútra. Itt találkoztak a mezőkövesdi gyerekek kisebb csoportjával. Közösen megtekintették a természet, az építészet, a vallási hagyomány szépségeiben gazdag római katolikus nemzeti kegyhelyet. megismerkedtek a zarándokhely történetével, átérezték lelkiségét. Találkoztak a a mátraverebély-szentkúti ferences közösség tagjaival, és kihasználták a hely által nyújtott turisztikai lehetőségeket is. Elsétáltak a csupán pár perces sétára csorgó Szent László forráshoz.




Testvériskolai kapcsolatok – 2016. június

A TÁMOP 3.3.14/A-12/1 – Testvériskolai kapcsolatok kialakítása az ózdi II. János Pál Katolikus Általános Iskola és a mezőkövesdi Szent István Katolikus Általános Iskola között – című pályázat a hivatalos befejezése után is folytatódik különböző programokkal a két testvériskola között.

2016. június

2016 06.16-án a Egri Főegyházmegye 2016. évi Te Deumán találkoztak újra az ózdi és mezőkövesdi gyerekek. Az Eger Bazilikában a tavalyi évhez hasonlóan egymás mellett foglaltak helyet a testvériskolák tanulói, majd a szentmise után a nevelők előzetes tervei alapján közös, sétára indultak. Megtekintették a nemrég megnyílt Egri Érseki Palota Turisztika Látogatóközpontját. Ezután az iskola tanulói együtt ebédeltek és búcsúzás előtt még közösen fagyiztak.




Határtalanul! 2016

5 nap Erdélyben 2016. május 5-9 ig

Határtalan izgalommal vártuk az erdélyi utazásunkat.

Határtalan volt meglepetésünk, hogy tőlünk 600 km-re ugyanúgy beszélik a magyar nyelvet, és szinte más szót nem is hallottunk.

Határtalan lelkesedéssel énekeltük a székely himnuszt, és tanultuk meg a csíksomlyói Mária siralmat.

Határtalan fájdalommal töltött el minket, hogy ezeket a szép helyeket, mint idegen ország részét nézhettük meg, bár az ezeréves határ nem erről beszélt.

Utaztunk buszon, zetoron és lovas kocsin. Kijutott napsütésből, esőből és a Madarasi Hargitán még egy hófelhőben is lehettünk.

Jártunk az ezeréves határnál, a csíksomlyói búcsú helyszínén. Megismerkedtünk Márton Áron, Benedek apó, Gábor Áron szülőföldjével, és megtudhattuk mi az a sóskút.

Határtalanul boldogok voltunk, hogy 5 napot tölthettünk szép Erdély országban.

Köszönet a támogatásért a minisztériumnak, szüleinknek, hogy hozzájárultak a kirándulásunkhoz, Borika néninek, aki kitalálta az útitervet, és kísérő tanárainknak, hogy eljöttek velünk.

7.á és 7. b osztály tanulói




Testvériskolai kapcsolatok – 2016. április

A TÁMOP 3.3.14/A-12/1 – Testvériskolai kapcsolatok kialakítása az ózdi II. János Pál Katolikus Általános Iskola és a mezőkövesdi Szent István Katolikus Általános Iskola között – című pályázat a hivatalos befejezése után is folytatódik különböző programokkal a két testvériskola között.

2016. április

2016. áprilisában különleges programot találtak ki a két iskola olvasni és rajzolni szerető tanulói. Mindkét iskola diákjai megnézték az egri Gárdonyi Géza színházban A kis herceg című színdarabot. Sajnos, szervezési okok miatt nem sikerült együtt megnézni a színházi előadást, a mezőkövesdiek 2016.04.26-án, az ózdiak két nappal később vettek részt a bemutatón. A közös élmények megörökítést olyan projekttevékenységgel fejezték ki, ahol egy-egy ózdi gyerekek és egy-egy mezőkövesdi gyermek írt esszét az alkotáshoz kapcsolódóan, illetve rajzolt illusztrációt a megírt értekezéshez. A közös munkát az iskola magyar nyelvi munkaközösségei irányították.




EFOP pályázat

2016. március 18-án iskolánk egy EFOP pályázatot adott be, amelynek keretében 500 millió forintra pályázik a Fenntartónk, az Egri Főegyházmegye.

Ebből az iskolánkban új tornatermi szárnyat öltözőkkel, szertárakkal, irodákkal szeretnénk kialakítani. Szeretnénk egy új sportpályát, gumiborítással, világítással. A régi alagsori részben öt kiválóan felszerelt szaktantermet szeretnénk kialakítani, és egyben a talajnedvesség elleni szigetelést megvalósítani. Az iskolánk tetejére napelemek kerülnének, melyek biztosítanák az elektromos áram szükségletét. A főzőkonyhára modernebb gépeket, eszközöket vásárolnánk.
Megújulna iskolánk eszközparkja új bútorokkal, interaktív eszközökkel, számítógépekkel.

Az új épület terveit Póta Csaba okleveles építész tervezte.

Kérjük imáikat, segítségüket terveink megvalósításához!




Testvériskolai kapcsolatok – 2015. december

A TÁMOP 3.3.14/A-12/1 – Testvériskolai kapcsolatok kialakítása az ózdi II. János Pál Katolikus Általános Iskola és a mezőkövesdi Szent István Katolikus Általános Iskola között – című pályázat a hivatalos befejezése után is folytatódik különböző programokkal a két testvériskola között.

2015. december

2015. december 15-én az ózdi gyerekek ünnepi hangversenyre invitálták a mezőkövesdi gyerekeket. A hangverseny tradicionálisan minden év advent második hetében, az ózdi Szent kereszt Plébánia Ív úti templomában kerül megrendezésre. Az ózdi, emelt szintű ének-zeneoktatásban részesülő tanulók hangversenyén fellépett az iskola Bartók kórusa, a Tilinkó Furulyaszakkör, és a Coda Blockflőte együttes, valamint a helyi, Erkel Ferenc zeneiskola növendékei, akik szintén az iskola tanulói. A közel másfél órás hangverseny után a gyerekeket a helyi plébánia karitász csoportja vendégelte meg a plébánia karitász házában.

2015. december 18-án, az ózdi iskola lelki napján különleges programmal biztosították a két iskola tanulói Jézus születésének megünneplését. Délelőtt 10 órakor skype kapcsolatot létesítettek, és így mondták el egymásnak szívből jövő jókívánságaikat. A létrejött párbeszédet közös imádsággal nyitották meg, majd a beszélgetés mellett közös énekléssel, egy-egy szép vers elszavalással tették meghitté a karácsonyvárást. A mintegy félórás skype-kapcsolat során áldott ünnepeket és tartalmas téli szünidőt is kívántak egymásnak a 2015-ös év utolsó, iskolában töltött óráiban.




Testvériskolai kapcsolatok – 2015. október

A TÁMOP 3.3.14/A-12/1 – Testvériskolai kapcsolatok kialakítása az ózdi II. János Pál Katolikus Általános Iskola és a mezőkövesdi Szent István Katolikus Általános Iskola között – című pályázat a hivatalos befejezése után is folytatódik különböző programokkal a két testvériskola között.

2015. október

2015.10.08. Magyarok Nagyasszonya (iskolánk védőszentje) ünnepét tartottuk a mezőkövesdi Szent István Katolikus Általános Iskolában. Meghívták az ózdi gyerekeket is, akik egy kisebb csoporttal vettek részt az ünnepségen. A szentmisét és műsort követően a mezőkövesdiek vendégül látták az ózdi gyerekeket.




Egészségnap – Családi nap 2015

A TÁMOP 6.1.2.A-14 pályázat keretében iskolánkban szeptember 26-án nagysikerű Családi- Egészség nap című rendezvény zajlott.

Diákok, szülők, tanárok változatos foglalkozásokon, előadásokon vehettek részt az egészséges életmód jegyében.

Dr. Tóth József főorvos és Gyenes László a mentőállomás vezetője értékes előadást tartottak a témában az érdeklődőknek.

A diákok változatos sportágakban próbálhatták ki ügyességüket, bátorságukat pl.: falmászás, trambulin, kézilabda, labdarúgás, asztalitenisz, kerékpározás…

Egészséges, helyben frissen készült gyümölcsturmix italok, saláták várták a megszomjazó gyerekeket.

Minden tanuló elkészíthette pólójára saját egészségnap logóját, változatos technikákkal. A nap végén finom ebédet kaptak a résztvevőt.

A rossz idő ellenére egy gazdag programot zártunk ezen a hétvégén.




Testvériskolai kapcsolatok – 2015. szeptember

A TÁMOP 3.3.14/A-12/1 – Testvériskolai kapcsolatok kialakítása az ózdi II. János Pál Katolikus Általános Iskola és a mezőkövesdi Szent István Katolikus Általános Iskola között – című pályázat a hivatalos befejezése után is folytatódik különböző programokkal a két testvériskola között.

2015. szeptember

2015. szeptember 13-án az ózdi gyerekek meghívták a mezőkövesdi gyerekeket. Az ózdi Szent kereszt Plébánia Ív úti templomának búcsújára. Ezen a napon az egyházközség szentmisével, körmenettel és az azt követő agapéval várja híveit. Az események után a mezőkövesdiek kis csoportja megtekintette az ózdi iskola felújítás alatt levő Bem 8 szám alatti épületét, illetve a telephelyet, ahol a felújítás alatti időben az ózdi gyerekek egész nap történő oktatás keretében tanulnak.




Testvériskolai kapcsolatok – 2015. július

A TÁMOP 3.3.14/A-12/1 – Testvériskolai kapcsolatok kialakítása az ózdi II. János Pál Katolikus Általános Iskola és a mezőkövesdi Szent István Katolikus Általános Iskola között – című pályázat a hivatalos befejezése után is folytatódik különböző programokkal a két testvériskola között.

2015. július

2015.07.18-tól 25-ig az ózdi iskolások hittantáborban vettek részt Sarudon, a Sarudi Genezáret Katolikus Lelkigyakorlatos Ház-, Ifjúsági- és Sportüdülőben, amely a mezőkövesdi iskola gondozásában működik. A nyári szünetben való családi távollétek miatt egy kis lélekszámú mezőkövesdi gyerekcsoport Mezőkövesdről kerékpárral meglátogatták az ózdi gyerekeket, ahol egy közös strandoláson, és egy tanárok által vezetett keresztrejtvényfejtő versenyen vettek részt. A vetélkedő az egyéni képességeken és gyakorlaton alapult. A jól sikerült, de nagyon rövidre sikerült találkozón maguk a gyerekek kezdeményezték, hogy a következő évben egy olyan sarudi találkozót „hoznak össze”, ahol egy egész napot együtt tölthetnek. A közös tervezésbe bekerült egy focizás, egy hosszabb biciklitúra a Holt-Tisza partjára, ahol a közvetlen környezet élővilágával behatóbban megismerkedtek a gyerekek.




Testvériskolai kapcsolatok – 2015. június

A TÁMOP 3.3.14/A-12/1 – Testvériskolai kapcsolatok kialakítása az ózdi II. János Pál Katolikus Általános Iskola és a mezőkövesdi Szent István Katolikus Általános Iskola között – című pályázat a hivatalos befejezése után is folytatódik különböző programokkal a két testvériskola között.

2015. június

2015.06.05-én cserkész bemutatót szerveztek a mezőkövesdi gyerekek Mezőkövesden. Mivel sem a mezőkövesdi, sem az ózdi iskolában még nincs cserkészcsapat ezért a mezőkövesdi iskola meghívta a helyi cserkészcsapatot, hogy mutassák be életüket. Miután a rendezvény napja péntekre esett, egy kisebb ózdi delegáció is ellátogatott a rendezvényre. A cserkészélet mindkét iskola tanulóinak nagyon tetszett

2015.06.12-én hívta az Egri Főegyházmegye Te Deumra iskoláit. Az Eger Bazilikában már érkezéskor üdvözölték egymást a gyerekek, a bazilikában is egymás mellett foglaltak helyet a testvériskolák tanulói, majd a szentmise után a nevelők előzetes tervei alapján közös, városnéző sétára indultak, megtekintve Eger belvárosának kulturális értékeit is. Különös figyelmet fordítottak a barokk Eger egyháztörténeti értékeinek közös megismerésére. Az Egri Egyházmegye intézményei közül meglátogatták a Főegyházmegyei Könyvtárt, valamint az Egri Főegyházmegyei Levéltárt. A közös intézménylátogatások után az iskola tanulói együtt ebédeltek és búcsúzás előtt még közösen fagylaltoztak.

2015. június végén első alkalommal került sor a matyók világtalálkozójára Mezőkövesden. Az esemény célja a matyóság, bemutatása, értékvilágának bemutatásán kívül a kapcsolatteremtés és együttműködés volt. Az egyhetes találkozó gazdag programkínálatban olyan események is szerepeltek, amelyek a mezőkövesdi gyerekek szerint az ózdi gyerekeket is érdekelhették. A tanév végén sorakozó intézményi programok közül nehéz volt olyan eseményt találni, amely mindkét iskola diákjainak és pedagógusainak megfelelt.

Az ózdi gyerekek 2015. június 18-án, csütörtökön látogattak el Mezőkövesdre, ahol megtekintettek egy néprajzi kiállítást „Múzeumok rejtekéből – ritkán látott matyó kincsek” – címmel, amely a Közösségi Ház kiállítótermében, díjmentesen volt megnézhető. Ezután a Városi zeneiskolában zeneiskolai koncertet adtak a helyi növendékek. Mivel az ózdi iskola emelt szintű zeneoktatásban részesíti kiemelkedő zenei képességgel rendelkező tanulóit, ezért ez a program nagy örömöt szerzett az ózdi gyerekeknek.




TÁMOP 3.3.14 pályázat zárása

Befejeződött a Szent István Katolikus Általános Iskolában a TÁMOP 3.3.14/A-12/1 (Testvériskolai kapcsolatok kialakítása az ózdi II. János Pál Katolikus Általános Iskola és a mezőkövesdi Szent István Katolikus Általános Iskola között) című pályázat.

A program során a két iskola közötti intenzív kapcsolattartás kialakítása, az iskolák programkínálatának bővítése volt a cél.

A kapcsolattartás elmélyítésével az ózdi intézményben tanuló hátrányos helyzetű, halmozottan hátrányos helyzetű tanulók számára a sajátjuktól eltérő helyzetű tanulókkal való megismerkedés elősegítése volt az elsődleges feladatunk.

A 16 hónapos projekt megvalósulása során a két iskola tanulói számos közös programon vettek részt. Több alkalommal ellátogattak egymáshoz, közös színházlátogatások, kirándulások, előadások színesítették a programokat.

A bevont tanulók 60-60 órás játék és egészséges életmód szakkörön vettek részt, heti rendszerességgel. A sikeresen lezárult program résztvevői baráti kapcsolatokat kötöttek, a pedagógusok is sok hasznos információt cseréltek a közös programok, találkozók alkalmával.

Gáspárné Molnár Márta és Juhászné Derekas Judit
szakkörvezetők

Képek a projekt eseményeiről:




TÁMOP 3.3.14 pályázat

A TÁMOP 3.3.14/A-12/1 program keretében 2014. április 21-én tartottuk a játék és az egészséges életmód szakkör közös programzáró foglalkozását.

A 16 hónap alatt projekt ill. csoportmunkákban készült munkákból kiállítást készítettünk az iskola ebédlőjében. Az utolsó alkalommal gyümölcsturmixitalt készítettünk, s egy jelképes koccintással zártuk le a foglalkozásokat. Összejövetelünkre Nyeste István igazgató urat is meghívtuk, közösen elevenítettük fel a jól sikerült foglalkozásokat, együttléteket.

Gáspárné Molnár Márta és Juhászné Derekas Judit
szakkörvezetők




Erdélyi kirándulás fényképes beszámoló

Határtalanul! pályázat

“Őseidnek szent hitéhez, nemzetednek gyökeréhez, testvér, ne légy hűtlen soha!”

A mezőkövesdi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014-ben az az Emberi Erőforrások Minisztériumától a Határtalanul! pályázat keretében 1 574 740 Ft támogatást nyert a hetedik osztályos diákok Erdélyi tanulmányi kirándulására. A kirándulásra 2015. április 7-13-ig került sor. Kirándulásunk mottója: „Őseidnek szent hitéhez, nemzetednek gyökeréhez, testvér, ne légy hűtlen soha!” volt.

Diákjaink nagy izgalommal várták az indulás időpontját. Első állomásunk Nagyvárad volt, majd a Király-hágón átkelve Kolozsvárra indultunk. Délután a tordai hasadékot és a tordai sóbányát látogattuk meg.

Marosvásárhelyen a várban tettünk látogatást, rövid sétát tettünk a Bolyai Líceumban, majd meglátogattuk a Kultúrpalotát. Korondon a falumúzeumot és a tájházat tekintettük meg, Székelyudvarhelyen a Trianon emlékműnél tisztelegtünk és jártunk az Emlékezés Parkjában.

10-én Mádéfalván és Gyimesbükkön jártunk, valamint Antall Mária tájházában ismerkedtünk a gyimesi csángók életével. Következő nap Kézdivásárhelyen, Mezőkövesd testvérvárosában jártunk.

Vasárnap Csíkrákoson vettünk részt szentmisén. Csíksomlyón a templom meglátogatása után felmentünk a Nyeregbe. Hétfőn hazafelé indultunk, a kési esti órákban értünk Mezőkövesdre.
Szeretném megköszönni a kísérő pedagógus társaimnak, hogy vállalták a felelősséget, amely 45 gyerek felügyeletével, irányításával jár. Köszönöm Szabó Attila atyának a csíkrákosi szentmisét, Kardos Mátyás édesapának a gyerekek egészsége érdekében kifejtett munkáját. És végül, de nem utolsó sorban a kedves szülőknek, hogy gyermekeiknek megadták az esélyt, hogy magyarságukban és hitükben megerősödjenek.

Plank Gábor
történelem-technika tanár
a csoport vezetője

1. nap

2. nap

3. nap

4. nap

5. nap

6. nap

7. nap

Hazautazás. A segesvári program az út járhatatlansága miatt elmaradt. A visszaút nagyon hosszú volt, hazaérkezés a késő esti órákban.




Határtalanul! – Erdélyben a hetedikesek

Határtalanul! pályázat

“Őseidnek gyökeréhez, nemzetednek szent hitéhez ne légy hűtlen soha”

Iskolánk 7. osztályos tanulói a Határtalanul! pályázat támogatásával 2015. április 7-től április 13-ig erdélyi tanulmányi kiránduláson vesznek részt.

A tanulmányi  kirándulás célja, hogy a tanulók ismerjék meg a Magyar Királyság történelmének kiemelkedő helyeit és eseményeit, közben fejlesszük magyarságtudatukat és az elcsatolt országrészen élő testvéreinkkel való együvé tartozásuk tudatát. Eközben ismerjenek meg a hagyományos magyar élettel összefüggő tevékenységeket, mesterségeket.

Az út során megtekintik Nagyvárad, Kolozsvár, Torda és Székelyföld nevezetességeit, ismerkednek a helyi népszokásokkal, mesterségekkel, megemlékeznek a történelmi eseményekről.

Indulás: 2015. április 7-én reggel, várható hazaérkezés: 2015. április 13-án az esti órákban.

A csoport vezetője Plank Gábor tanár úr.




Mikulás kupa

Iskolánkban 2014. december 12-én rendeztük meg a Mikulás-kupa teremlabdarúgó versenyt. A felső tagozaton 7 csapat jelezte részvételi szándékát. Külön versenyt rendeztünk az 5-6. osztályosoknak és a 7-8. osztályosoknak.

A kisebbeknél 3 csapat indult a kupán, akik körmérkőzéssel döntötték el a helyezések sorsát. Első a 6.a osztály csapata lett. Az eredmények: 5.a-6.a: 0:1; 5.a-6.b: 4:0; 6.a-6.b: 1:0

7-8. osztályban 4 csapat vett részt a versenyen, akik közül a 7.a osztály csapata diadalmaskodott. Az eredmények: 7.a-8.a: 1:0; 8.b1-8.b2: 1:0; 7.a-8.b1: 1:0; 8.a-8.b2: 2:0; 7.a-8.b2: 1:1; 8.a-8.b1: 1:2

Minden résztvevő tanuló a verseny után a TÁMOP 6.1.2A-14 pályázat keretében ásványvíz, gyümölcs, müzliszelet jutalomban részesült.




Fővárosi Nagycirkusz

TIOP pályázatA Testvériskolai kapcsolatok kialakítása az ózdi II. János Pál Katolikus Általános Iskola és a mezőkövesdi Szent István Katolikus Általános Iskola között című TÁMOP pályázat keretén belül a pályázatban részt vevő gyerekek december 12-én a Fővárosi Nagycirkusz Zéró gravitáció című műsorát tekintették meg.

Autóbusszal utaztunk Budapestre, ahol előadás előtt egy sétát tettünk a Városligetben. Megtekintettük a Hősök terét, a Szépművészeti Múzeumot és a Vajdahunyad-várat.

Az előadás 3 órakor kezdődött lézershow-val. elsősorban akrobaták szerepeltek, de voltak repülő kutyák és bohócok is nevettették a közönséget. a műsor negyed hatkor ért véget. Mindenki nagyon jól érezte magát.

Hazautazás előtt végigbuszoztunk az Andrássy úton, ahol megcsodáltuk az Adventi díszkivilágítást.

Kísérő tanárok: Tóthné Csirmaz Márta, Nyitrainé Gyenes Andrea, Korpáné Zábrátszky Zsuzsanna.




Mikulás-futás

Széchenyi 2020 logo

December 5-én (pénteken) első ízben rendeztünk Mikulás-futást az alsós tanulók bevonásával. Ezzel a kis megmozdulással szerettük volna kapcsolódni az iskolánkban folyó Egészségfejlesztő programhoz. Az eseményt plakáton hirdettük meg, sok szülő is elkísért bennünket.

Az 1-2. osztályosok a tó körüli kisebb kört, a 3-4. osztályosok a nagyobb kört futották körbe. felhívásunkra sokan öltöztek piros ruhába, piros sapkába. A gyerekek becsületesen teljesítették a távokat. A futás végén egy láda mandarin várta őket, így még egészséges gyümölcsöt is fogyaszthattak

Köszönet Nyeste Istvánnak, hogy biztosította a gyümölcsöket, és a napközis nevelőknek, akik lelkesítették a gyerekeket.

Gáspárné Molnár Márta




TÁMOP 6.1.2.A-14 pályázat

Széchenyi 2020 logo

A Szent István Katolikus Általános Iskola a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretén belül Komplex intézményi mozgásprogramok és kapcsolódó egészségfejlesztési alprogramok megvalósítása az általános iskolákban, többcélú intézményekben, valamint szabadidős közösségi mozgásprogramok és kapcsolódó egészségfejlesztési alprogramok megvalósítása az iskolán kívüli szereplők bevonásával tárgyú felhívásán 14 353 820 Ft, azaz tizennégymillió-háromszázötvenháromezer-nyolcszázhúsz forint támogatást nyert.

Pályázatunk címe: Egészségfejlesztés a Mezőkövesdi Szent István Katolikus Általános Iskolában

Azonosítószám: TÁMOP-6.1.2.A-14/2-2014-0076

A projekt megvalósítása során egészségfejlesztési programot valósítunk meg iskolánkban.  Iskolánk oktatási-nevelési célkitűzéseihez illeszkedően fontosnak tartjuk az egészségtudatos magatartás megismertetését, elterjesztését diákjaink körében.

A pályázat keretén belül az alábbi programokat valósítjuk meg

  • Heti három alkalommal tanítása utáni testmozgás,
  • Heti három alkalommal mozgás a szünetben,
  • Iskolakert – egészséges ételek,
  • az ivóvízfogyasztás népszerűsítése,
  • sérülés megelőzési programok
  • Családi nap

 

Széchenyi 2020 Infoblokk




Testvériskolák találkozója Ózdon

Az októberi közös táborozás közelebb hozta a két iskola diákjait egymáshoz. Nagy lelkesedéssel készültek a novemberi találkozóra.

Az utazás előtti napokban gyűjtést rendeztünk az ózdi Karitász Ház javára. Elsősorban ruhaneműket, játékokat hoztak a gyerekek és a pedagógusok.

A program első része városnézés és templomlátogatások volt. Ózd idén ünnepelte várossá nyilvánításának 65. évfordulóját. Ebből az alkalomból indították a „65”-ös járatot. Ezzel a busszal, idegenvezetői kísérettel jártuk be Ózd és környéke nevezetességei, Szentsimon, Kissikátor és Domaháza páratlan szépségű templomait.

Ebéd után a Karitász Házba látogattunk el, ahol átadtuk adományainkat. A helyi csoport vezetője, Marika néni beszélt a Karitász működéséről, feladatairól.

Élményekkel gazdagodva indultunk haza.

Korpáné Zábrátszky Zsuzsanna, Bak Mária, Tóthné Csirmaz Márta




Játékszakkör az iskolában

A TÁMOP 3.3.14.A-12/1 Testvériskolai kapcsolatok kialakítása az ózdi II. János Pál Katolikus Általános Iskola és a mezőkövesdi Szent István Katolikus Általános Iskola között című pályázat szakmai munkatervében szerepel 60 órás játékszakkör megtartása.

A foglalkozásokra pénteki napokon 15.15 – 16.00 között kerül sor. A gyerekek forgószínpadszerűen, kb. 2 hetenként vesznek részt a foglalkozásokon.

A program kezdetén összeállítottam a foglalkozások tematikáját, anyag, cél, eszköz, módszer meghatározásával. A célom a motiváció, a sokszínűség, a kötetlenség. A fejlesztés a játék által spontán történik.

A problémamegoldó, kreatív gondolkoztatás lépései és a megismerő készségek, képességek itt a játék során közvetlenül nyilvánulnak meg. Az érzelmi intelligencia körébe sorolható személyiségvonások, viselkedésformák – kapcsolatteremtés, türelem, udvariasság, sportszerűség, döntési felelősség, stb. kialakítása fontos feladatom. A foglalkozásokon megismerkedhetnek a gyerekek táblajátékokkal, dobókockás játékokkal, logikai rejtvényekkel, sík- és térbeli kirakókkal, keresztrejtvényekkel, népi játékokkal, kártyajátékokkal is.

Egyszerűbb játékokat maguk is elkészíthetnek, ötletet adva a játékok továbbfejlesztésére. Megismerkedhetnek a táblajátékok történeti érdekességeivel.

Gáspárné Molnár Márta

Néhány kép a foglalkozásokról: